Monday, December 10, 2012

Sunday- Jingle Wods


Jó kis versenyen vagyunk túl a vasárnappal. Szigorú bíráskodás volt, néha talán túlságosan is?! De elégedett vagyok hiszen elhoztuk a harmadik helyett összesítésben. Az első wod szépen lement, a terveink szerint. Simán jöttünk be az első helyre, nekem talán túl simán is. A második feladatot a Tomi- Kitty páros nyomta. Itt nagyon szigorú volt a bíráskodás. Rengeteg ismétlést elvettek, ez eléggé lerontotta az eredményünket, és végül a hetedik helyen zártuk. A harmadik wodot én meg Kitty csináltuk. Én nagyon durván ledaráltam a dolgot. Elkapott a gépszíj és nem volt megállás. Iszonyat jól esett! Viszont a Kitty most csinálta meg első 13 gyűrűn tolódzkodását. Ebből kiderül, hogy nem tudtuk befejezni a feladatot. És még így is ötödikek lettünk a wodban. Az utolsó feladatot a helyszínen tudtuk meg. Elég kemény volt. Én toltam, a Tomi cipekedett, és a Kitty sétált. Elég durva időt mentünk. Mikor végeztünk azt hittem verhetetlen lesz az időnk, de végül ha picivel is, de bejöttek elénk. Így ezt a wodot másodikként zártuk. Mint mondtam összesítésben ez a harmadik helyre volt elég. Egyetlen ponttal voltunk lemaradva a második helyről, ami egy kicsit bosszantó! Hétfő pihi, aztán megint irány a terem.

WOD#1:
For time:
100 Pull up
100 Wall Ball, 20/11lbs
100 Burpee
100 Deadlift, 220/132lbs


WOD#2:
For time:
21-15-9:
Box Jump, 24"/20"
American Swing, 1,5/1pood


 WOD#3:
For time:
3 rounds:
5 Ring Dip
10 Hang Clean,132/88lbs
20 Double Unders


WOD#4:
100m prowler push, 176/110lbs 
400m run 
100m farmer walk, 2x1,5/1pood
400m run
100m OverHead walkin lunge, 44/22lbs
400m run 

 

No comments:

Post a Comment