Friday, November 30, 2012

Weightlifting- Metcon


Ma felvétel volt a porondon. Duplákkal kezdtem. Egyet erőből meg egyet beülve csináltam. 100 kilóig mentem, de már erőből az is csúnya volt. Az 105 meg már csak beülve ment, ezért hagytam is és minden percben csináltam egy ismétlést 10 percig, 105tel. És ment 10 percig. Lazán. Legutobb 6 perc ment belehalva, most meg 10, lazán.
Ezután lenyomtam a londoni selejtező első két wodját szépen sorban. Az első nagggyon gyatra lett. Éreztem a beülve felvételeket amiket előtte csináltam, bár a súlyt is egy picivel felé lőtem. 43 ismétlésnél azért még hidegen is többet csinálnék mint most.. A második wod jó volt. Inkább izomfáradós volt, mint tüdős. A duplák mentek egyben, a felvétel és lökések okoztak csak gondot! Élveztem az edzést minden nehézség ellenére, föleg mível ez volt a héten a második edzésem, hosszú idő óta, mikor volt edzőpartnerem.

Clean 2reps, 132-176-198-220-231lbs

EMOTM 10'
1 clean, 231lbs

WODs:

AMRAP 3'                                                                                                                      43rep
Back squat, 154lbs

AMRAP 7'                                                                                  
7 ground to overhead, 154lbs                                                                             3rounds+ 13double-under
49 double-under

Thursday, November 29, 2012

Weightlifting- Metcon


Ma nem volt az igazi a szakítás. Csináltam egyet erőből meg egyet beülve. Az első még úgy ahogy a helyén volt, de a második nagyon nem akart bepattanni. Nem baj, néha ilyen is kell, hogy legközelebb jobban menjen. Viszont sikerült 10 percen keresztül eszközölnöm minden percben egy szakítást 77,5 kilóval. Ez nagyon jó, mert múltkor alig ment 75tel. Legközelebb jön a 80 kilós álomhatár. Nyomtam ma két rövid wodot. Az egyik az Isabelle, a másik a Josh. Az elsőben 2,5 a másodikban pedig bő 2 percet javítottam az előzőhöz képest. Juppé! Holnap ujból edzés! Már várom!

Snatch 8x2reps, 88-110-132-154-165-176f-165-165lbs

EMOTM 10'
1 snatch, 170lbs

Squat snatch practice 1reps, 132-3x154lbs

WODs:

"Isabelle"
                                                                                                                            2'44
30 snatch, 135lbs          

5' rest

"Josh"
42 pull-up
21 OHS, 95lbs
30 pull-up                                                                                                            5'12
15 OHS, 95lbs
18 pull-up
9 OHS, 95lbs

Wednesday, November 28, 2012

Rest Day


MP- UpperBody


Ma is volt egyéni csúcsom. Elég gáz, hogy még csak itt tartok ezeknél a súlyoknál, de megy fölfelé az a lényeg! Vállból nyomásból jött egy 3 ismétléses csúcs, ami után úgy éreztem meg ennél több is. Így született meg a két ismétléses maxom 70nel! Pedig olyan könnyű volt a 67,5! Ezután jött a fekvenyomás, amiből nem tudtam hozzátenni a múlt hetihez képest extra ismétlést szabályosan. Így megint csak 10 ment rendesen, plusz egy csalva. Csalva ment volna több is, de nem ez a lényeg nekem! Sikerült teljesítenem a 10 perces emotm-et láblökéses nyomással, így emelhetek 80 kilóra. Az már nem lesz egyszerű! Volt még gyűrűn tólódzkodás 6 percig, percenként tíz. Ez se fog hamar végigmenni 10 percig. Na és ezek után törtem át a lélektani 40 kilós álomhatárt húzódzkodásban plusz 2 kilóval! Ezután már csak egy kis kiegészítés, shake, zuhany és irány haza!

Shoulder-press 4x3reps, 88-110-132-148lbs+ 2reps, 154lbs                                                NPRs!!



Bench-press 3x10reps, 143-165-187lbs


EMOTM 10'
5 push-press, 154lbs

EMOTM 6'
10 ring dip

Weighted pull-up 5x1reps, 44-53-83-88-93lbs                                                                         NPR!!

2rounds:
20-20 one handed KB row, 53lbs
25sec l-sit

Monday, November 26, 2012

MP- LowerBody


Ma ismét jöttek a rekordok. elölguggolás, hátsó guggolás, elemelés. Hozzátenném, hogy az elemelésnél nem pattintottam, mindig megálltam az alsó pozícióban egy pillanatra. Ez eléggé felnehezítette a dolgot. Utánna majdnem megtörtént az ami még soha. Majdnem hánytam, de valami isteni csodának hála nem. Ezután már csak a kötelező kitörés, merev lábas elemelés és oldalsó ghd felülés volt.

Front squat x3reps, 132-220-242-264-281lbs                                           NPR!!


Back squat 3x10reps, 231-253-275lbs                                                      NPR!!
Deadlift 3x10reps, 308-330-353lbs (BWx2)                                              NPR!!

EMOTM 7'
10 step front walking lunge, 176lbs

Stiff legged deadlift 2x14reps, 264lbs
Side GHD sit-up 3x15-15reps

Saturday, November 24, 2012

Weightlifting- Metcon

 
A lökés valahogy nem akar összeállni. Nagyon úgy érzem, hogy nem megy. A wod az jó volt, csak menne már végre a lökés is...  :'( Nem számoltam ma ismétléseket, nem mértem időket, csak edzettem. Jól esett, főleg az esti úszós edzés. Kell most egy nap pihenő!

AM:

Jerk 7x1reps, 132-154-176-198-209-220-231lbs

Every 30sec on the 30 sec, for 5min:
1 jerk, 209lbs

WODs:

2rounds, 45work/15rest:
burpee
am swing, 2 pood
double-under
push-up

"Tabata" 20work/10rest
pull-up
push-up, alternating

PM:


30-20-10reps rounds:
push-up
1 legged squat
back extension
l-sit
50m swim before every exersise


Friday, November 23, 2012

Weightlifting- Metcon


Ma három rövid edzés volt, mert csak így fért bele az időmbe. Reggel majdnem végigment a tíz perc, 5 hspu-val percenként. Délután volt felvétel, a végén többször 110-zel, majd 100-zal 20 másodpercenként egyet. A lábam itt nem bírta, ezért nem mentem tovább. Nem tudtam. Végül 5 percig minden percben 5 muscle-up, itt meg a vállaim szálltak el. A második délutáni edzésen csak egy rövid 9 perces wod volt, ami a két 24essel elég jól adta. Ja! és még valami! Soha ne edzettek konditeremben! Halál! Inkább nem részletezem, mert csak felhúzom magam!

AM:

EMOTM 8'
5 power HSPU

PM1:

Clean 2reps, 132+ 2reps, 176lbs+ 4x1reps, 220-231-2x242lbs

Every 20sec on the 20sec, 7rounds:
1 clean, 220lbs

EMOTM 5'
5 muscle-up

PM2:

21-15-9reps
burpee
box jump                                                                                                           8'56
dumbells thruster, 2x53lbs


Thursday, November 22, 2012

Weigjtlifting- Metcon


Ma szakítgattam egy keveset! Nem ment jól az elején. 5ször egyet terveztem 80ba, ebből kettő is sikertelen volt és a maradék sem volt az igazi. Hozzátenném, hogy még sose szériázgattam 80 kiloval. Ezután nagyot vállaltam és minden 20 másodpercben csináltam egy szakítást. 10 percig!! Na erre nem gondoltam, hogy menni fog! És sima volt! Lazán tudtam volna tartani a tempót még egy darabig! És nagyjából azért helyén is voltak a súlyok. Volt még ezen kívül egy kicsit a beülve szakítás gyakorlása, ahol felmentem 80 kilóig, és meglepően nagyon a helyén voltak az ismétlések! Ilyen kéne mindig!
A mai wodom a Wittmann volt. Tavaly 5 kört tudtam csinálni majdnem 13 perc alatt. Most az egész 14 volt, és figyeltem, hogy a végére belassultam (ismét szétesett a puskám és szerelgetni kellett), mert alig több mint 9 perc alatt sikerült az 5 kör. Tele vagyok energiával! Várom a holnapot!


Snatch 3reps, 88lbs+ 2reps, 110lbs+ 2reps, 132lbs+ 7x1reps, 154-165-2xfail 176-3x176lbs

every 20sec, for 10 min (total 30reps, Isabelle):
1 snatch, 154lbs

squat snatch practice 5x1reps, 132-143-154-165-176lbs

WOD:

"Wittmann"
7rounds:
15 swing, 1,5pood                                                                                          14'07
15 power clean, 95lbs
15 box jump, 24"


Tuesday, November 20, 2012

MP- UpperBody


Maxos felsőtest napom volt ma. Nem jött új rekord, de nem is ez volt az elsődleges cél. Vállból nyomással kezdtem. Ment 3szor is egy 70be, aminek örültem, mert nemrég még ez volt a maxom, most meg dobálom. Fekvenyomtam utána, aminél a harmadik sorozatnál 12 lett volna a cél, de nem ment volna "brutál- szabályosan" ezért ráhagytam. Majd jövő héten. A héten majdnem sikerült teljesítenem emotm-ben a láblökéses nyomást, 10 percig. Itt félreértés ne essék, szigorúan visszarogyasztás nélkül volt mind! Igazából egy ismétlés hillya volt az egésznek, 49rep csak... Meg lesz ez is! Volt még gyűrűn tolódzkodás, amibe beleszenvedtem tíz percig heteket, így emelhetek az ismétlésen. Húzódzkodás még mindig nem az igazi. egyszerűen nem tudok 40 fölé menni. Át kell törnöm ezt a gátat és meg fog indulni a súly felfelé ahogy szokott. A végén pedig már csak egy kiegészítős, törzserős feladat volt, nem időre nyugodt tempóban, de azért nem elalvósan. Kell most egy nap pihi. Amúgy is holnap TDK-zok egyet. A crossfit lesz a témám. Szorítsatok!

Shoulder-press 6reps, 88lbs+ 3reps, 110lbs+ 2reps, 132lbs+ 4x1reps, 143lbs+ 3x154lbs
Bench-press 3x10reps, 154-176-187lbs

EMOTM 9'
5 push-press, 154lbs

EMOTM 10'
7 ring dip

Weighted pull-up 6x1reps, 44-70-88-70-70-70lbs

2rounds not for time:
15-15 one handed KB row, 70lbs
20 sec l-sit
10-10 Side GHD sit-up

Monday, November 19, 2012

MP- LowerBody


Ma volt 3 NPR is! Pedig nem így lett tervezve. Egyszerűen csak belefutottam! Mellső guggolás 135kg-ba 1, hátsó guggolás 120ba 12, elemelés 155be 12ismétléses csúcs! Utána még volt 6 perc kötelező kitörés 80 kiloval, meg a merev lábas elemelés. Ha szigorúan vesszük az is egyéni, mivel eddig csak 10 ment kétszer, most meg 12. Nagggyon jó nap volt ez! ÁÁÁÁ!! Széttéptem a vasat!!

Front squat 6reps, 132lbs+ 2reps, 220lbs+ 5x1reps, 242-264-286-297-286lbs                       NPR!!


Back squat 2x10reps, 220-242lbs+ 12reps, 264lbs                                                               NPR!!


Deadlift 2x10reps, 308-330lbs+ 12reps, 341lbs                                                                   NPR!!


EMOTM 6'
10 front walking lunge, 176lbs

stiff legged deadlift 2x12reps, 242lbs

Saturday, November 17, 2012

Weightlifting- Metcon


Ma a két edzés ből a második csak egy laza futás lett, ami nem baj, mert így megvolt a heti kardio. Reggel dupla lökéseket csináltam egészen 100 kilóig. Nem ment valami fényesen, ezért hagytam is a francba, nem mentem feljebb. A lökéseket nem hagytam annyiban szenvedtem még 10 percig, minden percben 1 ismétlés erejéig. Hát még itt sem volt az igazi. Sok rossz volt, amit hálisten percen belül javítani tudtam és mehetett tovább a gyakorlat. A kilencedik percnél nagyon figyeltem, mert múltkor is eddig jutottam. Most valami isteni csodának köszönhetően az utolsó két perc lökése a nap lökései voltak. Szépen a helyén volt mindkettő, így legközelebb emelhetek feljebb a súlyon. Nyomtam még ezután egy chipert a CF HQ jóvoltából. Tetszett nagyon bár egy kicsit itt-ott hátráltatva éreztem magam először az izomláz, utána a savasodás miatt. Jó volt minden ellenére, élveztem! Sajnos lemaradt a heti wod challenge lenyomása, amit természetesen pótolok a jövő héten. Jöhet a pihi!

AM:

Jerk 5x2reps, 132-176-198-209-220lbs

EMOTM 10'
1 jerk, 209lbs

wednesday 121107 HQ wod:

For time:
30 Handstand push-ups
50 Back Extensions
30 Knees to elbows
225 pound Deadlift, 30 reps                                                                              16'29
40 pound Dumbbell push press, 30 reps
50 Kettlebell swings, 1.5 pood
10 Muscle-ups

PM:

5K run                                                                                                       ~24'00


Friday, November 16, 2012

Weightlifting- Metcon


Sikerült ma egy újabb csúcs felvételben. Sajna a 115 még mindig nem ment ki, de csak azért mert egyszerűen nem tudok felállni vele. Minden erőm kimegy és félúton elakadok.  Sebaj így is jött a 112,5! Ezután percenként volt egy felvétel 105tel, 10 percig. Múltkor ezzel a súllyal még csak 5 perc ment, most sima volt a 10. A végére pedig tettem egy jó kis hőst, Danny-t! Hát jó kis nap volt. Holnap megpróbálok ismét kettőt edzeni, de nem tudom futja-e az időmből.

Clean 3x2reps, 132-176-220lbs+ 3x1reps, 242-247-253(fail) lbs                                        NPR!!

EMOTM 10'
1 clean, 231lbs

WODs:

"Danny"

AMRAP 20':
30 box jump                                                                                                              5rounds+ 6pull-up
20 push-press, 115lbs
30 pull-up


Thursday, November 15, 2012

Weightlifting- Metcon


Ma szakítottam, mert ég mindig csuda izomlázam volt és úgy éreztem ehez nem kell annyira használnom a hátsó mozgásláncot mint a felvételhez. És jól tettem! Jött egy két ismétlése, meg egy egyismétléses rekord.
Szépen kipattant mindkettő. Menni fog ez többel is, érzem a zsigereimben! ezután minden percben szakítás 75tel, 9 percig. Eddig ez is max 5 percig ment. Nyomtam egy menetet Grace-szel és több mint egy percet javítottam az eddigi időmhöz képest. Délután még nyomtam HSPU-t meg két hangulatos wod-ot, amiknél a vállaim leszakadtak és már végeztem is mára! Holnap ismét lesz nap és remélem ismét lesz termés!

Snatch 6x2reps, 88-110-132-154-165-176+ 1rep, 184lbs+ 1F, 187lbs                                    NPR!!

EMOTM 9'
1 snatch, 165lbs

Snatch balance 2x3reps, 132-154lbs

Grace:
30 clean& jerk, 135lbs                                                                                                              3'06

PM:

EMOTM 10'
4 powerHSPU

WODs:

AMRAP 8'
15 right KB thruster, 44lbs                                                                                  4round+ 4right thruster
15 left KB thruster, 44lbs
4x10m sprint

3' rest

AMRAP 8'
12 dumbel ground to overhead, 44lbs                                                                   6rounds+ 8burpee
9 burpee
6 pull-up


Tuesday, November 13, 2012

MP- UpperBody


Ma maxos felsőtest nap volt. Kétismétléses vállból nyomással kezdtem. Ment fel egészen 70ig, amibe sajnos 1 ment, a második félúton elakadt. Ezután fekvenyomtam 12ket. Vagyis csak egyszer 12-t mert a másodikra nem ment 12 egy híján csak úgy, hogy elemeltem a csípőm. nyomtam még láblökéses nyomást 70 kiloval 5ismétléseket minden perc kezdetén, de csak 6 perc ment, mert elszállt a karom. A második emotm-re összeszedte magát a kezem és ment 10 percig az 5 ismétlés elég könnyen. Picit alá lőttem a terhelésnek, de már ezt is tudom. A húzódzkodás nem ment valami jól, nagyon szenvedve ment 5 percig 36 kiloval egy ismétlés. A végén még gyurtam egy kicsit törzserővel kombinálva és már végeztem is!

Shoulder-press 6x2reps, 88-110-132-143-148-151lbs+ 1+1F rep, 154lbs
Bench-press 12reps, 165lbs+ 11reps, 182lbs

EMOTM 6'
5 Push-press, 154lbs

EMOTM 10'
5 ring dip

EMOTM 5'
1 pull-up, 79lbs

2rounds:
20-20 one handed KB row, 53lbs
20sec paralelle l-sit

Monday, November 12, 2012

MP- LowerBody

 
Ma végre megint guggolgattam. Mellső guggolással kezdtem, két ismétlésekkel. Itt még úgy éreztem, hogy ez nem lesz az én napom, de mentem tovább, nem volt mese. Hátsó guggolásból 12 ismétlések voltak. A nagy challenge közeledte miatt úgy éreztem ideje rá készülni. Ebből nyomtam is lazán egy új egyéni csúcsot, és úgy érzem van még benne bőven. 125 körül lesz szerintem majd versenyen. Ezután elemelést csináltam, ebből is tizenkettőt. És jött is az egyéni csúcs. Jó rég csináltam 12 ismétléses maxot ebből, és ezen is látszott mert nem volt a legnehezebb a 12 ismétlés. Az edzés hátralévő részében már csak a kötelezők voltak. Kitörés 80 kiloval, 10 lépés, 6 percig. Majd merev lábas elemelés 120-szal, kétszer 10. Kemény volt az edzés ma, még mindig remeg a lábam!

Front squat 5reps, 132lbs+ 5x2reps, 220-242-264-275-275lbs
Back Squat 3x12reps, 220-242-253lbs                                                                         NPR!!



Deadlift 2x12reps, 308-330lbs                                                                                      NPR!!

EMOTM 6'
10 step Front walking lunge, 176lbs

Stiff legged deadlift 2x10reps, 264lbs
Side GHD sit-up 3x10-10rep

Saturday, November 10, 2012

Low Intensity

 
Ma a terheléselvét utolsó edzésnapján azért finoman adtam egy kis terhet, de nem sokat! Reggel húzódzkodtam egy keveset, majd nyomtam két wod-ot! Délután pedig elment úszni egyet, ahol nem a gyorsaság, hanem a folyamatosság volt a cél. MEnt volna több is,de ma ennyi volt a cél. Legközelebb emelek a kitűzött célon!

AM:

Pull-up 2reps, 44lbs+ 2reps, 70lbs+ 5x1reps, 88lbs

WODs:

25GHD sit-up
1 muscle-up
20 GHD sit-up
2 muscle-up
15 GHD sit-up                                                                                      10'38
3 muscle-up
10 GHD sit-up
4 muscle-up
5 GHD sit-up
5 muscle-up

5' rest

2rounds:
40 air squats
25 push-ups                                                                                           6'49
23 pull-ups
12 burpee

PM:

1K unbroken swimm                                                                           ~20'00


Friday, November 9, 2012

Low Intensity

 
Ma nyomtam egy wod-ot amiben volt súly. Ezt nem szoktam terheléselvételes héten, meg is bántam, mert nem ment jól, kifejezetten rosszul, ráadásul fáj mindenem. Ezután nyomtam még fekvenyomást, magas ismétlésszámmal, meg trx-eztem. Délelőtt ezzel le is lett tudva az edzés. Talán még ide tartozik, hogy az edzés után gyakoroltam pár tornász elemet az egyetemen.
Este mikor hazaértem elmentem még futni egyet Dórival. Laza  tempót mentünk, jól esett az az 5 kilométer. Holnap még mocorgok valamit mielőtt belevágnék egy újabb ciklusba.

7' ladder
deadlift, 220lbs                                                                                    9rounds+ 7deadlift
HSPU

bench- press 12reps, 132-154-165lbs+ 9reps, 165lbs
TRX chest-fly 3x12reps

gymnastic practice, ring

PM:

5K run                                                                                                  ~24'00

Thursday, November 8, 2012

Low Intensity


Nem csináltam ma sok mindent. Volt egy kis törzserősítés, rájöttem, hogy megy a front lever, meg ilyenek. Majd jött 150 burpee és már téptem is a teremből haza. A terheléselvét erről szól.

Front lever practice 3x4
Back lever 8x max time
Flag progression 2x 2x1-1

EMOTM 10'
15 burpee

Tuesday, November 6, 2012

Low Intensity


Rope climb practice
Towel pull-up 4x1-1reps
One and half arm pull-up 3x3-3reps

wod:
55 double-under
10 burpee
50 double-under
10 burpee
45 double-under                                                                                         4'32
10 burpee40 double-under
10 burpee35 double-under
10 burpee

Monday, November 5, 2012

Low Intensity


Terheléselvételes hét van ezért csak a saját testem használom a héten azt is csak úgy ahogy. Volt ma 100 centis dobozra ugrás, meg egylábbal 60 centisre, apcug, törzserősítés meg kézenjárás. Mind-mind csak finoman!

Box jump 3x5reps, 24-32-40inch+ 3x3reps, 44inch

3rounds:
3-3 one legged box jump, 16"
3-3 one legged box jump, 20"
3-3 one legged box jump, 24"
rest

30 ring muscle-up                                                                                          8'47

strict toes to bar 2x10rep
Side GHD sit-up 2x15reps

3rounds:
2 bar muscle-up
10m HandStandWalk


Saturday, November 3, 2012

Weightlifting- Metcon


A mai nap csak egy edzés fért bele, mert délután halloween verseny volt. Dupla ollózó lökéseket csináltam. Felmentem egészen 100ig, de sajna abból a második nem jött össze, nem pattant ki, én meg nem akartam belenyomni, tehát sikertelen lett. Ezután minden 30 másodperceben löktem egyet 90nel, tíz percen keresztül. Sztépen helyén voltak a lökések, és a 100 után elég könnyű volt! A mai wodomat még a múlt héten rakta ki Khalippa, hogy nezstek lehet teljesíteni. Hát én lenyomtam. A célom 18 percen belül teljesíteni, ami sikerült, igaz épp csak hogy. Elég kemény volt, éreztem a lábam és a vállam is rendesen. Pff jöhet egy kis pihi!

Jerk x2reps, 132-154-176-187-198-209+ 1+1f, 220lbs

Every 30sec, for 10 min:
1 split jerk, 198lbs

Wod:

"Tommy Mac"
2rounds:
12 burpee
12 thruster, 115lbs
12 burpee
12 power snatch, 115lbs                                                                               17'56
12 burpee
12 jerk, 115lbs
12 burpee
12 hang squat clean, 115lbs
12 burpee
12 OHS, 115lbs


Friday, November 2, 2012

Weightlifting- Metcon


Délelőtt szakítás volt, beülve. Most már végre eljutottam oda, hogy közepesen szarul megy beülve a szakítás. Még mindig nem igazán találja a helyét a súly, de már nagyságrendekkel jobb mint volt. A végén még ismét menni fog! Ezután még csináltam minden 30 másodpercben 1 szakítást 70kilóval 6 percen keresztül. Hát a lábam meg a hátam eldurrant rendesen! Ezt megéreztem a heti wod challenge lenyomása közben. Nem lett volna nehéz, de így, hogy eldurrantottam előzően a lábam teljesen halálos volt a combjaira nézve.
Délutáni edzéshez hála istennek nem kellett a lábam! kötélmászással kezdtem, csak kézzel. Most viszont a múlthetivel ellentétesen sikerült tíz percig minden percben felmásznom. Ezzel elértem, hogy csökkenthetem a felére az időt, vagyis minden fél percben fogok majd csinálni egy mászást. Ezután nyomtam pár egykezes fekvőt meg egy rövid wodot, aminél a vállaim lerohadtak a helyükről, de végre nem a lábam haldoklott! Holnap még egy edzés és jön egy kisebb pihen!

AM:

Squat Snatch 2reps, 88lbs+ 2reps, 110lbs+ 5x1reps, 121-132-143-154-165lbs+ 4x1reps fail, 176lbs

Every 30sec, for 6min:
1 snatch, 154lbs

WOD:

AMRAP 10'
25 double-under                                                                                        10rounds+ 4squat
7 front squat, 132lbs

PM:

EMOTM 10'
rope climb 15foot, 1 ascent, just hand

one handed push-up 2x10reps

WOD:

70 double-under
39 swing, 53lbs
13 push-up                                                                                                              7'08
29 swing, 53lbs
20 push-up
19 swing, 53lbs
27 push-up
70 double-under


Thursday, November 1, 2012

Weightlifting- Metcon

 
Felvétellel kezdtem a mai napot. Kettesével mentem fel egészen 105ig, majd mível ez még mindig könnyen pattant feltettem 111kilóra. Ez úgye egy új csúcs, és pattant is rendesen, probléma nélkül megvolt! Sajna utánna jutott eszembe a video, így most azzal nem szolgálhatok. Viszont felteszem a második 115kilós próbálkozásom, ami lényegében megvolt, csak egyszerűen nem vagyok elég erős, hogy felálljak vele. Vaagy egyszerűen nem egy kemény alsótestes nap után kettővel kéne próbálkoznom mindig a csúcsokkal! :) Na ezt viszont felvettem és fel is tettem, tisztán látszik, hogy egyszerűen nem volt elég erő a lábamban. Mikor végeztem a 115tel visszavettem 100ra és minden 30 másodpercben csináltam egy felvételt 5 percig, ez ugye 10 felvétel, amit nem is olyan rég még 10 perc alatt teljesítettem. Nyomtam még reggel egy rövid wodot, aminél nem jött össze a kitűzött 7 kör, mert az első kört túl lassan nyomtam utána meg nem tudtam behozni, mivel volt a dobozra ugrásoknál pár no rep-em. :( Ez mostanában elég gyakori velem, oda kell figyelnem.
Délután még edzek egyet!
A délután türcsis húzódzkodással kezdtem. Csak egyeket csináltam, hogy minél jobban az egyik kart terheljem csak. Majd jött egy emotm-erőből kézenállásban nyomás, amiben emeltem eggyel az ismétlést a múlthetihez képest. Sajna így csak 9 perc ment, mert az utolsó percben nem ment csak 3 ismétlés. A végén volt egy negyed órás wod. Ebben megint kiderült, hogy még mindig nem az igazi a Chest to bar-om. Mondjuk pont ezért is "gyakorlom"! Jó kis edzős nap volt! Holnap ismét nekikezdek!

AM:

Clean 5x2reps, 132-176-198-220-231lbs+ 3x1reps, 244-253f-253f                                         NPR!!


every 30sec do
1 clean, 220lbs for 5min

WOD:

AMRAP 7'
7 swing, 1,5pood                                                                                           6rounds+ 10BJ
9 T2B
12 box jump, 24"

PM:

towel-pull-up 4x1-1reps

EMOTM 9'
4 powerHSPU

WOD:

65 Wall Ball shot, 20lbs, 9foot
21 C2B
55 Wall Ball shot, 20lbs, 9foot                                                                         14'56
18 C2B
45 Wall Ball shot, 20lbs, 9foot
15 C2B
35 Wall Ball shot, 20lbs, 9foot
12 C2B