Tuesday, October 30, 2012

MP- UpperBody


Végre ma sikerült! Nyomtam két egyéni csúcsot! Az egyik mellről nyomásban volt, a másik fekvenyomásban, bár ebből nem volt nehéz, mivel nem volt előző csúcs. A régi nyomásom kereken 70 kiló volt, ezt javítottam meg 2,5 kilóval. Sokat váratott magára ez a csúcsdöntés, de sikerült! Ezután volt még pár emotm, amiket sajna egy kicsit alá löttem ismétlésben, illetve súlyban. Legközelebb már tudom ezt is és javítok a dolgokon. A végén pediglenyomtam a szokásos kis törzserőmet csak, hogy érezzem!

Shoulder -press 3reps, 88+ 2reps, 110lbs+ 3x1reps, 132-143-160lbs                                NPR!!
Bench-press 3reps, 154-176-198-231-242lbs                                                                   NPR!!

EMOTM 10'
5 Push-press, 132lbs

EMOTM 10'
2 ring muscle-up

EMOTM 10'
1 pull-up, 70,5lbs

3rounds, not for time:
30sec paralette l-sit
10-10rep GHD side sit-up


Monday, October 29, 2012

MP- LowerBody


Ma mellső guggolással kezdtem. Rögtön jött egy 3 ismétléses rekord. Az este folyamán még megpróbálok feltölteni egy videót róla, de most nem mükszik a dolog valamiért. Ezután hátul guggolás volt, de egy kicsit alá lőttem, mert elég könnyű lett a feladat. Volt még elemelés percenként növekvő súllyal, 3 ismétléssel, de csak 170ig tudtam elmenni. Nem  volt már erő a lábamban, hátamban. Meg se tudtam emelni a 180at. Jött még egy kis kitörés aminél emeltem a súlyt 80kilóra 70ről. Ma csak 4 percet nyomtam kezdésnek, majd következőnek emelek a perceken. A végén volt még merev lábas elemelés, ahol elértem a 20 ismétlést, ezért legközelebb ennél is emelni fogok a súlyon, és GHD padon oldalsó felülés. Holnap jöhet a maxos felsőtest, amit gyökeresen megváltoztattam.

Front Squat 5reps, 132lbs+ 3x3reps, 220-242-275lbs                                                  NPR!!




EMOTM 10'
3reps Back Squat, 242lbs

EMOTM
Deadlift ladder 3reps, 220-242-264-286-308-330-352-374lbs

EMOTM 4'
10step front walking lunge, 176lbs

Stiff legged deadlift 2x20reps, 242lbs
GHD side sit-up 3x10reps


Saturday, October 27, 2012

Weightlifting- Metcon


Ma a reggeli edzésem lökés gyakorlással kezdtem. Úgy érzem szép lassan kezd helyére állni a dolog. Ezután a heti wod challenge-dzsel folytattam, ami egész jól sikerült ahhoz képes, hogy már hétvége van és mindenemben izomláz tombol.
Délután folytattam a lökdösést egy líderrel. Hetvenről indultam majd minden percben őt kilónként emelve mentem fel egészen 100 kilóig. A 105 kiló mikor kilöktem olyat lökött vissza, hogy be is rogyasztotta a kezem és esélytelen volt megtartanom. Ezt követően minden percben csináltam 10 percig gy lökést 95 kilóval. Sajnos a tizedik percben túlságosan előre került a rúd, így leesett. Kár volt érte, mert a többi mind a helyén volt szépen. Ezután jött egy számomra hosszabb wod. Azért lett ilyen hosszan teljesítve, mert mint már mondtam eléggé éreztem jópár izmomat, ezáltal nem birtak annyit mint amit alapjáraton. Főleg a kötélmászás, ahol a végér éreztem rá a lábkulcsra, így szinte végig karból mentem. Éééés mivel ilyen jól ment a kötél a karom úgy lefáradt az l-húzódzkodásra, hogy hármasával tudtam csak nyomni. Egész jó kis nap volt mindent együttvéve. Csak már egy edzőpartner kéne...
AM:

Jerk practice

WOD:

AMRAP 12'
15 box jump, 24"                                                                                        7rounds+10push-press
12 push-press, 100lbs
9 pull-up

PM:

EMOTM:
Split Jerk Ladder 154-165-176-187-198-209-220lbs

EMOTM 9'
1 split jerk, 209lbs

WOD:

100foot walking lunge
50 HR push-ups
50 double-unders
25 knees to elbows
5ascent rope climb, 15foot                                                                            18'53
50 box jumps, 24"
25 OHS, 88lbs
25 L-pull-ups
50 sit-ups

Friday, October 26, 2012

Weightlifting- Metcon


Ma az első edzésemet szakításokkal töltöttem. Az első feladatban minden percben egy szakításra volt lehetőségem. 50nel kezdtem és 75ig jutottam, a 80 már esélytelen volt. Ezen mondjuk nem csodálkozom 82es csúccsal. Ezután jött egy tízperces emotm, aminek az első 5 percében 65tel 2szakítást csináltam beülve, a második 5percben 70nel egyet. Mindkét öt percesben volt egy-egy rossz kísérlet az elején, aztán minden a helyére állt. Volt ezután még nyakból szakítás, hogy végre megtalálja a helyét a rúd. Az edzés végén megnéztem hány WB megy le egyszerre megállás nélkül és hát őszintén szólva lehetett volna 51nél több is, de
fejben nem voltam ott és nem kaptam el azt a labdát ezért megszakadt a sorozat. Egy kis törzserő még és vége a délelőttnek.
Délután erőből végrehajtott kézállásból nyomással kezdtem, majd jöhettek a wodok. Az első wodot a CF HQ tette közzé az oldalon és én érdemesnek találtam végigcsinálni, más nem azért, mert beülve szakítás van benne. Eléggé tüdőgyilkos volt, annak ellenére, hogy nem érzem az időmet valami szupernek. A második wodnál ami igazából csak 100 húzódzkodás volt időre, úgy bedurrantam mint a fene. Mindenem megdagadt, abban az állapotban indulhattam volna valami gyúrós versenyen is akár úgy éreztem. :) És ezzel véget is ért a mai nap amit nem bánok, mert már a húzódzkodáshoz sem volt valami sok erőm..

AM:

EMOTM
1rep Snatch ladder 110-121-132-143-154-165lbs

EMOTM 10'
2 squat snatch, 143lbs for 5 min (1fail)
then
1 squat snatch, 154lbs for 5 min (1fail)

Snatch balance 3x2reps, 132lbs

max rep unbroken wall ball shot with 20lbs                                                     51reps

Side GHD sit-up 3x10-10reps

PM:

EMOTM 10'
3 powerHSPU

WOD:

MONDAY 121022
5rounds:
12 push-press, 115lbs                                                                                   10'35
4x10m sprints
8 squat snatch, 115lbs

rest 3'

100 pull-up for time                                                                                        4'16

Thursday, October 25, 2012

Weightlifting- Metcon


Ma két edzés is belefért a napomba. A délelőttit egy felvétel líderrel kezdtem. Ahol 80 kilóról kezdtem, 5 kilókkal emeltem minden percben. Elmentem egészen 115 kilóig, amivel nem sikerült felállnom csak félig, így 110 lett a vége. Azért az nem semmi, hogy egy ilyen feladat közben csinálok majdnem egy új csúcsot. Normál körülmények között simán meglesz a 115, de lehet hogy 120 is! Azért ez feltöltött egész napra. ezután volt még egy ötperces felvétel meg egy wod és végeztem is reggel.
Délutánt egy kis felsőtest erősítéssel, kötélmászással kezdtem, de úgy, hogy csak a kezem használtam hadd szokja. Majd jött egy kis egykezes fekvő, nem a mennyiségre hanem a minőségre mentem. Ezután jött még egy burpee-s wod. A délelőtti és a délutáni wodnál is picit sok volt a 60 kiló, de szoknom kell mert eléggé gyengének érzem magam a nagy súlyos feladatokban. Holnap folytatom ismét egy két edzéses nappal!

AM:

EMOTM
Clean ladder 1reps, 176-187-198-209-220-231-242lbs-(253fail)

EMOTM 5'
1 clean, 231lbs

WOD:

3rounds:
15 cluster, 132lbs                                                                                               12'31
15 burpee
30 double-under

PM:

EMOTM 7'
1 rope climb, 15foot

One handed push-up 3x10reps

WOD:

15 snatch, 132lbs
15 burpee
15 clean, 132lbs
15 burpee
15 OHS, 132lbs                                                                                                   12'11
15 burpee
15 jerk, 132lbs
15 burpee
15 SDHP, 132lbs
15 burpee

Tuesday, October 23, 2012

MP- UpperBody


Ma felsőtest napom volt. Rövid percen belüli feladatokat csináltam. Nem nyújtottam sehol valami nagy teljesítményt, de ez betudható annak, hogy még mindig éreztem a vállaimban egy kis izomlázat. A végére azért belefért egy kis törzserő, el ne satnyuljak és már végeztem is.

EMOTM 8'
5reps Push-press ladder, 88-99-110-121-132-143-154-165lbs

EMOTM 6'
5reps Shoulder-press ladder, 66-77-88-99-110-121lbs

EMOTM 6'
5reps Bench-press ladder, 132-143-154-165-176-187-198lbs

Death by
Power HSPU                                                                                                      5rounds+ 3HSPU
Pull-up, 44lbs

Death by ring muscle-up                                                                                      5rounds+ 3MU

GHD side sit-up with 11lbs, 3x10-10reps
Parallel L-sit 35-30sec

Monday, October 22, 2012

MP- LowerBody


Ma elkezdtem újból az edzést. Maxos láb napom volt. Szépen ment a dolog mindenben 125-140-180 kiló lett a vége az egyperceseknek. Majd a kitörésben ment a tíz perc hetven kilóval, így legközelebb emelhetem tovább a dolgot. Azt mondjuk még el se tudom képzelni, hogy az fog menni, de csak meg fogom oldani valahogy.  A végén volt még egy kis törzserő és már húztam is haza.

EMOTM 6'
1 front squat ladder, 220-231-242-253-264-275lbs

EMOTM 9'
1 back squat ladder, 220-231-242-253-264-275-286-297-308lbs

EMOTM 9'
1 deadlift ladder, 220-242-264-286-308-330-352-374-396lbs

EMOTM 10'
10 step front walking lunge, 154lbs

Stiff legged deadlift 2x18reps, 242lbs

GHD side sit-up 3x10-10reps

Rest Day


Race


Most szombaton rendezték a Fitparádén a 2012-es HCC Országos Bajnokságot.
A célom a dobogó megszerzése volt, ami útközben módosult az elsőre, hiába... Már péntek este felutaztam Pestre, hogy ne keljen hajnalok hajnalán felkelni és utazni. Tíz óra körül értünk oda és kiderült, hogy benéztük az időpontokat, mert egy órával előbb kezdődött minden. Nem történt baj, nem maradtunk le semmiről, a pro kategória utoljára van, van még időnk. Az elején volt egy kis kavarodás, mert úgy volt, hogy a maxos húzódzkodás az elején lesz, de aztán mégis későbbre tették. Ekkorra már volt aki húzott, volt aki nem, nekem ez hozott egy kis kavart. Én húztam kezdésnek egy negyvenest, aztán már nem volt lehetőségem többre csak később. Ekkor ez még nem zavart, mert elég könnyen húztam fel magam az egyéni csúcsommal és biztos voltam benne, hogy ez sokkal jobb lesz. Az első wod nagyon jó volt, úgy sikerült ahogy terveztem. Minden percben egy kör, és még a végén sikerült egy kis extra ismétlés is. Megnyertem toronymagasan, sokkal jobb lett mint edzésen. Na azt nem hittem volna, hogy ilyen jól kezdek. A második wod semmi másról nem szólt csak, hogy zúzzad neki! Ez ment is volna csak a sáros talajon a burpee-nél nem tudtam talpra ugrani, csak lépni és onnan a dobozra ugrani. Eléggé belassított, de még így is ment az egy perc per kör célkitűzésem, bár éppen hogy csak. Voltak nálam jobbak, nem baj még így is jó vagyok, egy percet javítottam az edzéshez képest. Ezután lehetett próbálkozni megint a húzódzkodással. Rámentem másodjára az ötven kilóra, mert nagyon simán jött fel a negyven. Nem sikerült. Esélytelen volt. Majd jött még a 45 kiló, ami nem jelentett volna előrébb helyezést, de szépítek magamnak. Nem sikerült. Már nem éreztem azt az erőt mint az elején. Ott és akkor kellett volna húzódzkodni mind a hármat, nem így össze- vissza. Vagy akkor később, és akkor jobban fel tudom mérni az erőmet. Ezzel nagyot veszítettem, csak a nyolcadik helyet jelentette ami hatalmas visszaesés volt. túlságosan visszaestem. Lehet, hogy még a dobogó is elszállt. Nem adtam fel. Úgy voltam vele, hogy nem érdekel mi lesz. Letolom az utolsó wodot és meglátom mi lesz. Többet nem tehetek. Lenyomtam, kiadtam magamból a végét, és jó pár percet javítottam az edzésidőmhöz képest, de ez is csak a harmadik helyre volt elég ebben a wodban. Eljött az eredményhirdetés. Harmadik lettem. Vagyis második holtversenyben. És ismét én kerültem hátrébb, mert a Zolinak több wod győzelme volt mint nekem. Harmadik hely. Ennyi. Én úgy érzem több volt bennem, de ott ennyire voltam képes. 
Tanultam rengeteget az egészből, tudom hova kell tovább lépnem mit kell fejlesztenem, mivel lehetek jobb, sokkal jobb mint most. És mostantól mégf keményebben fogok edzeni! Féljetek!!

W1:                                                                                                          15snatch
                                                                                                                 6rounds+ 5pull-up+ 1clean
AMRAP1'
Snatch 110lbs
AMRAP6'
5 pull-up
10 hang power clean

W2:                                                                                                            8'01

8rounds:
10 AM swing, 53lbs
8 burpee- box jump over

W3:                                                                                                            88lbs

max weight pull-up

W4:                                                                                                            10'32

3rounds:
10 clean, 135lbs
5 ring HSPU

1' rest

3rounds:
5 thruster, 135lbs                                                                        
10 pull-up

1' rest

3rounds:
10 box jump, 24"
10 T2B


3. place

Wednesday, October 17, 2012

UpperBody- Metcon


A mai nap már csak kettő rövid edzést nyomtam,de ez is elég volt. Éreztem az elmúlt két nap fáradtságát. Megfáradtam azért rendesen ebben a nagy rohanásban. Fájdogált egy kicsit a csuklóm, ami akadájozott a mozgásban, de nem volt vészes. Remélem szombatra elmúlik!

AM:

Shoulder- press 3reps, 88lbs+ 2reps, 110lbs+ 5x1reps, 132-4x143lbs

100 burpee- box jump over, 24"                                                                     9'37

PM:

Power HSPU 11-9-7reps

AMRAP 2'
pull-up                                                                                                           68rep

5' rest

21-15-9reps:
deadlift, 220lbs                                                                                               5'32
HR burpee

Tuesday, October 16, 2012

Weightlifting- Metcon


Ma ismét két edzésem volt. Délelőtt felvételt csináltam 105kiloig, majd jött egy kis ölből felvétel percenként, ami jól ment ezért emeltem a súlyon, majd az ismétlésszámon is.  Ezután jött egy kis kiegészítő munka és pihi délutánig.

AM:

Clean 3reps, 132lbs+ 2reps, 176lbs+ 1reps, 220-226lbs

EMOTM 3'
1 hang power clean, 187lbs
EMOTM 3'
1 hang power clean, 198lbs
EMOTM 2'
1 hang power clean, 209lbs
EMOTM 2'
2 hang power clean, 209lbs

Block clean 4x3reps, 176lbs

not for time:
10m Hand Stand Walk
4 bar muscle-up
1min rest

Délután felvétel és lökéssel kezdtem. És kipattant egy újabb rekord! Bennem volt több is, de hagytam azt legközelebbre.  Ezután jött három wod amik közben éreztem rendesen a tegnapi kettő meg a reggeli edzés fáradtságát. Túléltem leszenvedtem, és ennyivel is erősebb vagyok! Nem állok le! Holnap folytatom!

PM:

Clean& Jerk 1reps, 132-176-198-220-231lbs                                                        NPR!!!
Pull-up 1reps, 44-66-88lbs+ 1fail, 97lbs

WODs:

12 thruster, 135lbs
12 box jump, 32"
9 thruster, 154lbs                                                                                                   7'24
9 box jump, 32"
6 thruster, 176lbs
6 box jump, 32"

5' rest

20 pull-up
20 OHS, 135lbs
40 double-under                                                                                                     6'30
20 deadlift, 225lbs
20 box jump, 24"

5' rest

15 sots-press, 45lbs
15m HandStand Walk                                                                                            6'18
20s l-sit
15m HandStand Walk

Monday, October 15, 2012

Weightliftin- Power- Metcon


AM:

A reggeli edzés nem indult valami jól. Nem akart összejönni a 75kilós szakítás sem, pedig hol van az a maxomtól! Visszamentem 70re, kipattant, jött a 75 megint, úgy ahogy, de megvolt. Feltettem 77,5re és másodjára összejött. Itt volt az a pont ahol eldöntöttem, hogy ma nem megyek haza új rekord nélkül. Ezért felmentem 81 kilóra, ami eggyel több mint az eddigi rekord. És láss csodát úgy pattant ki ahogy a nagykönyvben meg van írva. Könnyebb volt mint a 75! Vérszemet kaptam és még emeltem a súlyon 82,5re. Elsőre elöl maradt mint az már sokszor az elmúlt időben. DE! Másodjára szépen feljött és fent is maradt, az elképzelt bíró intett és meg is van az új egyéni csúcs! Ezután már nem volt ezen az edzésen semmi említésre méltó, egy rövid emotm meg egy tarkóról szakítás aztán kalap- kabát, uzsgyi haza! Ma még edzek egyet!!

Snatch 1reps, 88-110-132-154lbs- 2fail,165lbs+ 1reps, 154-165-170-178-182lbs                         NPR!!

EMOTM 5'
1 snatch, 165lbs

Snatch balance 4x3reps, 132lbs

PM:

Délután volt egy kis mellső guggolás két ismétlésekkel, majd egy kis törzserősítés. Ezután volt három rövidebb wod. Az első kettő vitte rendesen a tüdőmet, a harmadiknál meg csúszott a poros talaj rendesen, ezért egy kicsit elhúzódott a teljesítése. Jót tett mind a három! holnap folyt köv!

Front squat 3reps, 132-176-220-242-264lbs+ 3x2reps, 270lbs
Side GHD sit-up 3x10-10reps

WODs:

AMRAP 3'
5 C2B
10 clean, 132lbs                                                                                      2rounds+ 7clean
15 double-under

rest 3'

AMRAP 4'
10 swing, 1,5pood                                                                                  4rounds
8 burpee- box jump

rest 5'

2rounds:
50m prowler push, +80kg
100m run                                                                                                  8'32
2rounds:
50m prowler push, +40kg
100m run

Saturday, October 13, 2012

Weightlifting- Metcon


A mai nap egész jó volt. Mármint abból a szempontból, hogy megvolt a terhelés! Felvétel és lökéssel kezdtem ami jól ment sikerült egy új egyéni csúcs, bár csak egy kilóval szárnyaltam túl magam. Benne volt több is csak nem akartam belenyomni így nem jött össze a dolog és három sikertelen próbálkozás lett az eredmény. Maradtam a felvétel és lökésnél ezt követően is egy emotm erejéig, ahol szépen helyén voltak a lökések, így kéne ezt máskor is.
A wod amit toltam a jövő heti verseny utolsó, egyben legkeményebb feladata lesz. Már az első három körös dolognál éreztem, hogy a lábam nem az igazi, de ezt még rutinból megoldottam. A második az maga a halál volt. A hatvan kilós thrusterekre annyira elfogyott mindenem, hogy az első körön kívül max négyet tudtam egyszerre beletolni. A C2B-ról meg ne is beszéljünk, ennél jobb kell a jövő héten. A harmadik feladat inkább tüdős dolog, az már ment magától, szinte egyben az egész, az utolsó körben kellett csak ketté szakítanom a lábemelést egyszer.
Ezután volt még egy kis törzserősítés aztán fehérje és irány haza!
Egy hét múlva verseny! Meg két hét múlva is...

Clean& Jerk 1reps, 132-154-176-198-222lbs-3xfail, 231lbs                                     NPR!!

EMOTM 10'
1 power clean, 187lbs
2 split jerk, 187lbs

WODs:

3rounds:
10 clean, 132lbs                                                                                     3'13
5 ring HSPU

rest 1'

3rounds:
10 thruster, 132lbs                                                                                  6'33
10 Chest to Bar pull-up

rest 1'

3rounds:
10 box jump, 30"                                                                                    2'55
10 Toes to Bar

Side GHD sit-up 3x10-10, no rest

Friday, October 12, 2012

Weightlifting- Metcon


Szakítással kezdtem a mai napot. Ami nem ment valami fényesen. Ez abban merült ki, hogy túlságosan elöl maradt folyamatosan a súly. Ennek köszönhetően volt egy sikertelen ismétlésem 75-80-81 kilóba is, amit javítottam sikeresre a 81 kilóson kívül. Az emotm-re is megmaradt ez az elöl maradás, de ott meg tudtam fogni és végig tudtam csinálni a dolgot. Eztán jött egy kis tarkóról szakítás, hogy a helyére kerüljön végre a súly. 75-nél itt is jött a gond a második ismétlésnél, ezért rá is hagytam az egészet és elkezdtem wodolni. egész jól ment, de versenyre lesz ez ennél sokkal jobb! A végén lenyomtam a kis ring hspu adagomat azt már mentem is feltölteni.

Snatch 2reps. 88-110-132-154lbs,+ 2x1reps, 165lbs+ 1reps, 170-173-176lbs

EMOTM 10'
1 snatch, 160lbs

Snatch balance 2reps, 88-110-121-132-143-154-(1fail)165lbs

WOD:
8rounds
10 swings, 1,5pood                                                                                    9'01
8 burpee- box jump, 24"

Ring HSPU 3x5reps

 

Thursday, October 11, 2012

Weightlifting- Metcon


Ma súlyemelés meg kettő rövid wod volt a porondon. A súlyemelés egész jól ment    volna, ha nem esik szét a rudam puskája az emotm közben vagy csak egyszerűen, nincs izomlázam a hétfői edzéstől még mindig a derekamban, anyira hogy fel tudjak állni a súllyal ha már a vállaimon van.. Amúgy jó volt fel is vettem teloval és meg vagyok vele elégedve, egész jó, nem tökéletes, de egész jó. Aztán jött a huszadika i verseny első wodja, ami közben ismét szétesett a rúd puskája,     háromszor.... Így egy kicsit rosszabb eredményt kaptam mint amit bírtam volna produkálni a sok javítás miatt, ami vitte az időmet rendesen. Sebaj! Meglepetés lesz ez is a versenyen! Holnap folytatom tovább a verseny-wodolást!

Clean 2reps, 132-154-176-198-220-231lbs

Every 30sec on the 30sec, for 4min:
1 clean, 220lbs

Rest 2'

EMOTM 8'
1 clean, 225lbs

Clean pull 3x4reps, 154lbs

WODs:

AMRAP 1'                                                                                                          12reps
max rep snatch, 110lbs
AMRAP 6'
5 pull-up                                                                                                        4rounds+ 10clean
10 hang power clean, 110lbs
15 double-under

rest 2'

not for time:
50m KB overhead walk, 2x44lbs
50m KB rack position walk, 2x44lbs
50m KB farmer walk, 2x44lbs

Tuesday, October 9, 2012

MP- UpperBody


Ez a nap is egész jó volt! Egész jól mentek a gyakorlatok, bár a gyűrűn HSPU-n van még mit javítani, van hova fejlődni! A vállból nyomás ment a beszarás. A fekvenyomás harmadik 12 ismétlése már csak egy 2 másodperces vissza tétellel sikerült. Ehhez hozzá tenném, hogy teljesen szabályosan nyomom, vagyis a csípőm végig a padon van, nem emelkedik el, úgy menne többel is a 12... Eztán jött a vesszőfutásom a gyűrűn. Hát a teljesítmény magáért beszél! Mondjuk egy ismétléssel jobb lett mint a múltkor, és egy hónapja még azt se tudtam, hogy képes vagyok végrehajtani akár egyet is. Szóval azért van fejlődés ebben is. Jött még kettő összetett gyakorlat majd, aztán shake és uzsgyi melózni lóhalálában. Jól fog esni a holnapi pihenő, a testem érzi a két maxos napot egymás után.

Shoulder press 6reps, 88lbs+ 3reps, 110lbs+ 4x2reps, 132-143+ 2x2reps, 145lbs
Bench-press 12reps, 154lbs+ 12reps, 165lbs+ 10+2reps, 165lbs

Dead by Ring HSPU                                                           4rounds+ 1rep

12rounds, on the 30sec:
1 ring HSPU
2 Chest to bar

3rounds, not for time:
25 sec L-sit
8 strict pull-up

Monday, October 8, 2012

MP- LowerBody


Jó napom volt nagyon! Azt hittem a tegnapitól lesz izomlázam, de Dórinak igaza volt nem volt az semmi! Jó kis mellső guggolással kezdtem ahol ment a háromszor kettő a 125kg-ba. Kezd ráállni a szervezetem a nehéz guggolásra! Ezt követte a hátsó guggolás amibe ugyanúgy remekeltem 2x 12 ismétlés erejéig 105 kilóba. Ezután nyomtam a várva várt elemelést növekvő súllyal, percen belül. Ebbe aztán még jobb volt a dolog, 4 ment a 170-be!! ÁÁÁ már majdnem megvolt az 5!! hihetetlen, hogy mit művel velem egy hét terhelés visszavétel! Az edzés végén már csak a "kötelező" kis pluszok mentek rá a gyakorlatokra egy plusz perc, meg egy-egy plusz ismétlés formájában! Nagyon jó volt! Minden edzésnek ilyennek kéne lennie!!

Front Squat 3reps, 132lbs+ 6x2reps, 220-242-264-3x275lbs
Back Squat 3x12reps, 220-2x231lbs

EMOTM 8'
5 Deadlift ladder, 220-242-264-286-308-330-352-(4reps) 374

EMOTM 7'
10 Front Walking Lunge, 154lbs

Stiff legged deadlift 2x17rep, 242lbs

Friday, October 5, 2012

Low Intensity


Lazulós átmozgatós nap. Végig logtam valamiről, olyan voltam mint egy majom. A végére mondjuk egy picit elfáradt az alkarom, de maradtam a komfort zónában végig. Jól esett az edzés! Jó lenne már egy rendeset is edzeni. Mondjuk pont ez a lényege ennek a hétnek, hogy kivánjam meg az edzést! :D

Dead by ring HSPU                                                                                  4rounds

Pull-up 3reps, 44lbs+ 2reps, 53-61,5lbs+ 3x1reps, 70,5-79-88lbs

Dead by Chest to Bar                                                                               11rounds+ 9C2B

Dead by Toes to Bar                                                                                 13rounds+ 8T2B


Thursday, October 4, 2012

Rest day


Low intensity



Ma folytattam a lazulós átmozgatós edzést, és a végén mégis befigyelt egy nagyon könnyű NPR!

Box jump 3reps, 24"-32"-36"-40"-44"-48"-52"-54"
1 legged box jump 1-1reps, 16"-20"-3x24"
double-unders, unbroken 97-137reps
l-sit 32-27sec
GHD side plank practice

Monday, October 1, 2012

Low Intensity


Ma elkezdődött a terheléselvételes hetem. Ennek jegyében csak egy lazulós átmozgató jellegű edzést csináltam. Mindent csak a komfort zónában!

HSW practice
Ring HSPU 4x3reps
Ring Dip 3x5reps
paralell HSPU 2x1reps
skin the cat 2x3reps