Tuesday, July 31, 2012

MP- LowerBody


Ma ismét túléltem egy max erőkifejtős délelőttöt és egy gyakorlós délutánt.  Elég kemény volt mondhatom, még mindig a hatása alatt vagyok! :) A délutáni nem volt betervezve, de a végén úgy alakult, hogy sikerült időt szakítanom egy kevéske mozgásra, nehogy fotelpatkány váljék belőlem.

AM:

Front squat 3x (5reps, 176lbs+ 5reps, 198lbs+ 5reps, 220lbs)

EMOTM
Deadlift 5reps, 220-242-264-286-308-330lbs

EMOTM 6'
Front walking lunge 10step, 132lbs

Stiff legged deadlift 2x20reps, 220lbs

PM:

Paralette HSPU 2-2x3rep
L-sit on the dip bar 3x20sec
Handstand walk practice

Sunday, July 29, 2012

Saturday- Team Race


Szombaton volt végre a verseny amit annyira vártam. Már korán érkeztem mivel kíváncsi voltam a hobby- lányok versenyére is, mivel volt egy kis érdekeltségem benne. Az ő versenyük gyorsan, zökkenőmentesen lezajlott, és a végén Turcsányi Szilvi lett az első. Ennek azért is örülök mert a segítettem a felkészülését. Ezután volt a férfi páros és a csapatverseny.
Az első wodunk nagyon jól sikerül, meg is nyertük, bár ehhez kellett az is, hogy a szegény Beának nem jött össze a muscle-up.
A második wod is jól ment nekünk hiszen jobb eredményt értünk el mint az edzésen, de ma ez is sajnos kevésnek sikerült, csak a harmadikok lettünk.
A harmadik wodban a Kitty egyszerűen hihetetlen volt. Olyan sokáig tartotta az ülés pozíciót, hogy azon gondolkoztunk Zsoltival, hogy szólunk neki hagyja abba mert mi már nem bírjuk a burpee- box jump-ot! Ez meglátszott Zsoca tartásán a kézenállásnál, nem bírta sokáig, kifáradt. Ezután jöttem én a rúdon ahol egész jól tudtam tartani magam, így értékes ismétléseket tudtak szerezni még a többiek. Ezzel bezsebeltük a második helyet.
Három wod lement, mi az első helyen álltunk, így tovább jutottunk a négyes döntőbe. A felállás az volt, hogy aki itt nyer az visz mindent mivel csak egy pont volt a különbség.
A döntőt Kitty kezdte. Sajnos felszakadt a tenyere miközben elég kegyetlenül tolta neki a szakítást és a lábemelést nem tudta olyan intenzitással csinálni ahogy bírná. Annak ellenére, hogy a kezéből ömlött a vér nagy küzdelmek árán végigcsinálta a feladatát és jöhetett Zsolti. Ő úgy darálta le a saját feladatát mint aki bikavért ivott és visszahozott minket a második helyre. Ezután jöttem én az Elizabeth-tel, ahol a felvételekkel nem volt gond, viszont a tolódzkodással megszenvedtem. A végén már csak hármasával tudtam csinálni, de még így is sikerült behozni a csapatunkat a második helyre.
Összesítésben első helyen végeztünk holtversenyben az érdi csapattal. Végül mégis övék lett a győzelem, mert több első hellyel rendelkeztek mint mi. Ennek ellenére nem szomorkodom, kiadtuk magunkból a maximumot, és ma ez erre volt elég.
Előre tekintek és egy versenyt látok szeptember nyolcadikán, ahol nincs kegyelem! Vigyázzatok, mert jövők!!

Wod1:
AMRAP 15'
100 Burpee
  80 wall ball shot 20-12lbs  
  60 box jump 24'-20'                                                          
  40 Pull-up
  20 HSPU
  + max rep Muscle-up

Wod2:
 AMRAP 3'
1-1-1-1, 2-2-2-2, 3-3-3-3, 4-4-4-4rep-....
deadlift                                                                                 
clean
jerk
front squat

Wod3:
static squat- burpee box jump
hand stand- squat
hanging on the bar- double-under

Wod4:
21-15-9rep
Snatch (66lbs)
Toes to bar
 
then:
 
21-15-9rep
thruster (95lbs)
pull-up
 
then:
 
21-15-9rep
Clean (135lbs)
ring dip
 

Wednesday, July 25, 2012

Metcon- Low intensity


Ma már csak egy kis laza átmozgatás volt a porondon a hétvégi versenyre való tekintettel. A Karen egész jól ment bár korántsem úgy mint mehetne ez, de nem baj! Szombaton kell bizonyítani!

Paralette HSPU 3-2x2rep
Hand stand walk 2x10m
L-sit 3x15sec

Karen:
150 Wall ball shot, 20lbs                                                                      7'20


Tuesday, July 24, 2012

Metcon- Low intensity






Ma igazi terheléselvétel volt! :D Két csajszival spékeltem meg a dolgot amik elég kemények voltak, de hát szombaton ezek lesznek a negyedik wod tagjai. Szóval nincs mese meg kellet csinálni. Föleg miután mindkettőt kb tavaly ilyenkor csináltam utoljára. Egész jó időket jöttem a tavalyihoz képest. A Frant 2 percel, Elizabeth-et 4,5 percel javítottam! Holnap még jönni fog egy kis mozgás aztán jön a pihi!


Fran:
21-15-9reps
Thruster 95lbs                                                                  3'57
Pull-up

Elizabeth:
21-15-9reps
Clean 135lbs                                                                    7'17
Ring dip


Monday, July 23, 2012

Metcon- Low intensity


A héten terhelés visszavétel van. Ennek a jegyében csak egy kis átmozgatás plusz egy kevés játék fért ma bele. Holnap egy kicsit keményebb edzés lesz, de azért nem csapom szét magam. Bár a súlymellényem azért elő fog kerülni! :)

Partner Wod:
100 burpee
80 wall ball shot, 20lbs
60 box jump, 24'                                                                11'20
40 pull-up
20 HSPU

1 legged squat- box jump                                                    85cm


Saturday, July 21, 2012

Metcon


Ma egy kis könnyed metabolikus kondicionálás volt a porondon. Kipróbáltam a jövő héti verseny második feladatát, kétszer. Különböző súllyal, próbálgatva melyik lesz a jobb. Jövő héten rápróbálok még a hetven- nyolcvan kilóra is, hátha jó! :D Majd ezután jött egy súlymellényes partner wod Kitty-vel, de az messzemenőleg könnyebb volt mint a versenyfeladat. Jön egy kis pihi majd jövőheti "átmozgatás" a verseny elött.

AMRAP 3'
1 deadlift 132lbs
1 clean 132lbs
1 jerk 132lbs
1 front squat 132lbs                                                           4rounds+ 5jerk
2 deadlift 132lbs
2 clean 132lbs
2 jerk 132lbs
2 front squat 132lbs
3...
3...

rest 7'

AMRAP 3'
1 deadlift 110lbs
1 clean 110lbs
1 jerk 110lbs
1 front squat 110lbs                                                           5rounds+ 4 deadlift

2 deadlift 110lbs
2 clean 110lbs
2 jerk 110lbs
2 front squat 110lbs
3...
3...

 rest 7'

Partner WOD with 23lbs body armor:
3 rounds
20 pull-up                                                                           13'31
10 HSPU
400m run

Friday, July 20, 2012

MP UpperBody


Ma a tegnapi maszázstól iszonyat izomláz alakult ki a vállaimban, ami pont jól jött a max erőkifejtéses felsőtest napra, hagy tudjak eleget erőlködni. Viszonylag gyorsan végeztem az edzéssel, nem nagyon tököltem. Kifáradtam eléggé, semmi erőm nem maradt, és a végére megjött az egyik csapat verseny feladat is. Az majd holnapra marad azt hiszem.. Ma már csak pihi lesz...

Muscle-up max rep  9reps
Push-press 2x2reps, 110-132lbs+ 3x1rep, 154-165-176lbs
Bench-press 12reps, 110lbs+ 3x10reps, 176lbs
Power-HSPU 6reps+ 3x2reps(paralette)

EMOTM 4'
8 tactical pull-up
10sec L-sit

GHD sit-up 30reps

Thursday, July 19, 2012

Weightlifting- Metcon


Ma a max erőmből az izomlázam miatt csak egy egyéni csúcs beállításra telet felvételből. De nem baj mert az meg simán jött, nem volt vele gond, menni fog simán a 110 ha végre nem fog fájni mindenem! Utána egy laza wod meg egy kis kézenjárás azt már végeztem is aznapra.

Clean 3x2reps, 132-154-176lbs+ 4x1rep, 198-209-220-231lbs
Thruster 2x3reps, 154-176lbs
1' ring dip              24rep

Helen
3rounds:
400m run                                                                           8'53
21 Kb swing, 1,5pood
12 pull-up (fat bar)

EMOTM 10'
Handstand walk 5meter

Tuesday, July 17, 2012

MP- LowerBody


Ma ismét eljött a max erős alsótest nap. Szeretem ezeket a napokat még ha meg is szenvedek velük! Ez a mai is egy tipikus ilyen volt. Semmi rekord, semmi kimagasló eredmény, csak a kemény munka, a gyötrelem, ami majd később hozza meg a gyümölcsét! A mellső guggolás ment már jobban is, de mondjuk nem csodálkozom a tegnapi szakításos nap után nem ment ma a guggolás. Ehhez frissnek kell lenni! Mondjuk a max-os szakításhoz is meg a felvételhez is, meg a maxos felsőtesthez is, meg még sorolhatnám! Na ez a művészet az edzéstervezésben! Tudni mikor mit kell csinálni. Tudni, hogy egyszerre minden képességed nem fog javulni. Egyszerre fejlesz egyet, majd ha az elfogadható szinten van, lépj tovább egy másik képességre, miközben ez előzőt szinten tartod (esetleg egy kicsit javítod). Na de elég mára a szóból! Húzzatok edzeni!!

Front Squat 3reps, 132lbs+ 2reps, 176lbs+ 3x1rep, 220-242-270lbs+ 2fail 297lbs

EMOTM 6'
Front Squat 6reps, 176lbs

Deadlift 3x10reps, 220-264-286lbs

EMOTM 10'
KB walking lunge 10step, 2x53lbs

Stiff legged deadlift 2x18rep, 220lbs

Monday, July 16, 2012

Weigthlifting- Metcon


Ma végre meglett! és elég lazán! Sikerült! A saját testsúlyom! ÁÁÁÁ hihetetlen jó érzés! Alakul a szakítás! Viszont olyan jól sikerült a maxolás h a wod-ra valahogy nem maradt semmi erőm és gondot okozott a 60 kiló is. Most már mindegy lenyomtam, de azért nem gondoltam, hogy nem a MU-pal lesz gondom hanem a szakítással.. A végén még egy kis kézen járás ahol végre tíz méter fölé kerültem! :D

Snatch 4x2reps, 88-110-132-143lbs+ 3x1reps, 154-165-176lbs                     NPR!!!

1' max push-up                                    41reps
200m run                                            27sec

Amanda
9-7-5reps:
Muscle-up                                                                      13'24 :(
Squat snatch, 135lbs

Handstand walk practice

Saturday, July 14, 2012

Metcon





Úgy alakult, hogy olyan jó edzéseket zártam a héten, hogy egyáltalán nem maradt erőm ma normálisat edzeni. Végül elmentem átmozgatni a hatalmas izomláz ellenére is, de mondhatni nem vittem túlzásba a mozgást, ma hallgattam a testemre!

Every 30sec on the 30sec, 10min:
20 double-under

Every 30secon the 30sec, 10min:
5 burpee

Friday, July 13, 2012

MP- UpperBody


Ma igazán jó napnak indult a péntek 13, mert tök jó kis izomlázzal kelltem, ami mondhatni nem segítette a max erőkifejtéses napomat. A kötelezőt így is hoztam és egész jó kis edzés lett a végére! Holnap meg valami brutál wod-ot akarok tolni, amivel leszedálom magam teljesen! :D

EMOTM 7'
Shoulder press 3reps, 127lbs

EMOTM 10'
KB Millitary-press 3-3reps, 53lbs

3 rounds:
2 muscle-up
10 ring dip
2 min rest

4rounds:
8 toes to bar
5 HSPU
30 sec rest

L-sit on the floor 3x max time

Thursday, July 12, 2012

Weigthlifting- Metcon


Ma olyan jól ment, hogy jött 2, de ha jobban megnézem 3 rekord, csak épp az egyikkel a másikat döntöttem meg! :D Felvétellel kezdtem és úgy jöttek fel a súlyok mintha kötélen húzná valaki felfelé! A wod-om meg egy hero volt amit tavaly már csináltam csak épp 40 kg az 50 helyett. Röpke kilenc percet javítottam a nehezítés ellenére is, így kimondható, lehet fejlődtem azóta! :D Holnap péntek 13, de én nem állok le! Egy ilyen nap után biztos nem!

Clean 3reps, 132-154-176-187-198-209-220lbs                      NPR!!

Wod:

"Hammer"
5rounds with 115lbs
5 clean
10 front squat                                                                            13'15
5 push-press
20 pull-up

Tuesday, July 10, 2012

Weightlifting- Metcon


Ma nyoma sem volt a tegnapi rossz napomnak és viszonylag jól ment az edzés. Ennek keretében született egy új rekordom szakításban!! Ja, és tök sima volt az egész, és a technika még mindig nem az igazi, de javul folyamatosan. A wod-hoz elővettem a jó kis súlymellényem amit már rég használtam. Ez hiba volt mert most rendesen kinyirt. Viszont ma még ez is jól esett. Jöhet a megérdemelt pihenés!

Snatch 5x3reps, 88-110-132-143-160lbs                                 NPR!!
OHS 2x3reps, 132-154lbs+ 2reps, 176lbs

Wod:

21-15-9reps with 23lbs body armor
thruster 88lbs                                                                        6'38
knees to elbows

5' rest

21-15-9reps
pull-up
push-up                                                                                3'48
squat

Monday, July 9, 2012

MP LowerBody


Ma nem volt igazi az alvás minősége és ez meglátszott, nem éreztem magamban az erőt, ennek ellenére edzettem egyet. Guggolások nagy súllyalnem úgy mentek mint kéne, a többiből meg hoztam a kötelezőt. Vagyis túléltem, aktívan töltöttem ezt a napot is, annak ellenére, hogy én ezt most nem érzem annyira fáradt vagyok.

Front squat 4x3reps, 132-176-220-242lbs+ 1rep, 275lbs+ 3rep, 242lbs
Back squat 6x10reps, 176lbs
Deadlift 3x12reps, 220-264lbs-308lbs
KB walking lunge 3x30step, 2x53lbs
Farmer walk 2x10m, 275lbs

Saturday, July 7, 2012

Metcon


Ma  csak wod volt, semmi extra flik-flak. Na jó délután egy kis erősítés, de ennyi. A nagy melegben ennyi is bőven elég volt. Főleg úgy, hogy mindenhol kb. izomlázam van! Egész jó nap volt a mai! Remélem Egerben is hasonlóan jól sikerült a mai nap!

AM:

2 rounds:
100m prowler push
100m bear crowl                                                                       33'55
100 hammerstrikes
100m walking lunge with 44lbs plate to overhead

PM:

ENOTM 10'
1 rope climb (first 4 just hand)

Friday, July 6, 2012

MP UpperBody

Ez a maxos erő nap nem ment úgy mint kéne. Lehet a nagy melegtől, de mindegy is, mivel nem a súly hanem az erőkifejtés számít! Az viszont maxos volt, mégha a súlyok nem is ezt mutatják. Viszont a kézenjárás egyre jobban, biztosabban megy, bár még csak viszonylag rövid távon! :D

Handstand-walk practice
Push-press 3x5reps, 88-110-132lbs+ 3x5reps, 143lbs
Bench-press 3x5reps, 132-176-198lbs+ 4reps 209lbs

EMOTM 5'
ring dip 4reps, 22lbs

EMOTM 5'
tactical pull-up 5reps, 22lbs

not for time:

3rounds
10 GHD sit-up
6 alternating KB push-press, 2 pood

Thursday, July 5, 2012

Weightlifting- Metcon


Ma kicsit szakítgattam, de nem mentem nagy súlyra, a technika volt a lényeg. Ezután lenyomtam az egyik egri wod-ot, ami könyebb volt mint amire számítottam, ezért utánna megtoldottam az edzést még 5 percel. Viszont ez a wod elég szarul sikerült, volt már 8 felett is a körök száma. Na de ma ennyi volt csak bennem.

Snatch 3x3reps, 88-110-132lbs+ 2reps, 154lbs
Block snatch pull 5x3reps, 132lbs

WOD:

200m backward run
30 push-up
200m backward run
30 box jump, 24'                                                                8'01
200m backward run
30 sit-up
200m backward run
30 squat

5' rest

AMRAP 5'

5 pull-up
10 push-up                                                                      6rounds
15 squat


Tuesday, July 3, 2012

Weightlifting- Metcon


Ma súlyemelés volt a porondon, ami nem volt könnyű egy max erős alsótest nap után, de végigszenvedtem. A felvételen van még javítani, dolgozom rajta és egyre jobb és jobb! A wod bent lett volna 17 percen belül, ha nem kell távolról indítanom az órát, illetve leállítanom. Hulla vagyok!

Clean 3reps, 110lbs+ 3x2reps, 154-176-198lbs
Block clean 3x3reps, 132lbs+ 2x3reps, 154lbs

Wod:

3 rounds:
10 snatch, 132lbs                                                         17'03
20 toes to bar
30 burpee

Monday, July 2, 2012

MP LowerBody


Back Squat 6x5reps, 132-176-220-253-286-297lbs

EMOTM 10'
Front Squat 3reps, 209lbs

Deadlift 5reps, 286lbs+ 5reps, 330lbs+ 4reps, 352lbs
KB walking lunge 2x30lbs, 2x53lbs
Stiff legged deadlift 2x16reps, 220lbs